Napi gondolatébresztő

Önbizalmunk és bátorságunk fejlesztését elősegíti majd, ha belegondolunk a lényünk legmélyén rejlő lehetőségek mérhetetlen nagyságába, ha megértjük, hogy a lélek alapvetően tiszta és jó, és megvizsgáljuk lelkünk ragyogását.
Bölcsességek -- 365 buddhista bölcsesség az év minden napjára

Engem gyászol a gyerek, pedig kösz, jól vagyok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

"Gyerek és gyász: két olyan téma, ami nem egyszerre szokott eszünkbe jutni. A gyermekkor, kamaszkor a gondtalanság ideje, vagy annak kéne lennie – gondoljuk felnőttként, a veszteségekkel ráér az ember később is szembesülni. Holott sokféle módon találkozik a gyerek is a gyásszal, akkor is, ha nem történik olyan tragédia a családban, mint például a szülők korai elvesztése.

A lélektan gyásznak nevezi azt, amikor az ember elveszít valamit, ami fontos volt számára, amit szeretett vagy biztonságot jelentett neki. Nemcsak valakinek a halála lehet ilyen, hanem az is, ha egy korábbi barát elutasítja a fiatalt, felé már nem hajlandó szeretetteli gesztust tenni, és gyász a szakítás is."

Szerző: Cziglán Karolina pszichológus

Tovább a teljes cikkre

Itt íratkozhat fel folyamatosan frissülő tartalmainkra (RSS)

Tartalom átvétel

Hírszerkesztési irányelvek

Honlapunkon igyekszünk hírt adni azokról az eseményekről és történésekről, amelyek a szakmánkat érintik. A szakmánk alatt az oktatás- és nevelésügyet, a mentálhigiénét, a (fejlesztő) pedagógiát, a gyermek- és családterápiát, ill. tágabb értelemben a pszichológiát értjük. Ez óriási terület, ezért a válogatás a teljesség igénye nélkül, de eklektikusan és a minőséget szem előtt tartva történik.

Várjuk további ötleteiket a honlap kukac nevtan pont ujbuda pont hu címre.

Kép találomra

Égi LámpásFantasztikus képek gombokból

Közelgő események

  • Nincs közelgő esemény

Eseménynaptár

« 2017.10. »
hkszecspszov
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031